12.3.15

.


 Dobrý den

Az én projektem nagyon hasonló volt, talán egy fokkal kevésbé szomorú, nagyon komplex, mert volt benne sok játék, sok kreativitás, és végülis ültettünk együtt növényeket. Filmnek mindenképp szebb lett volna. De egyedül nem lehet.

Marika Pecháčková egy prágai lakásba költözött, amelynek erkélye egy belső kert néz: a kelet-európai sivárságra és nagy halom ürességre. Kétszáz ablak, kétszáz család néz ugyanarra a közös térre, ahonnan az élettelenségtől rendre elfordulnak a tekintetek. A film azt az erőfeszítést mutatja be, ahogy Marika megpróbálja lebontani a kerítéseket és egyesíteni a kisebb kerteket egy nagy, közös területté. Miközben a háztömböket vizsgálja, a félelem rejtett, belső mechanizmusait is feltárja, ami az egymástól való elzárkózást irányítja. „Ha valami élettelen mellett élsz, élettelen vagy te magad is.”


Vnitroblog


Kommentare:

Marosi Bálint hat gesagt…

Láttam ezt a filmet az építésznapokon (utána rögtön a bécsi Sargfabrikról, a VALÓBAN működő közösségről): azért ez inkább egy rövid, egyszeri próbálkozás mozgóképes dokumentálása volt mint igazán mélyre ásó dokumentumfilm. A filmkészítők (úgy is mint főszereplők) szándékai szépek voltak, de eszközeik nemigen, sem tényleges tudásuk arról hogy hogy is kéne nekiállni, milyen nyelvezettel, milyen fórumokon, stb. Elszomorító volt mindenesetre - utána annál felvillanyozóbb a Sargfabrik.

(üdvözlet a blog megtalálása alkalmából - elképzelhető hogy iolvasgatok itt még, úgy is mint Berlinérdeklődő. mB)

Marguerite hat gesagt…

Isten hozott! én innen Berlinből nem láttam, csak mesélték, és a fotók meg a leírás nagyon ismerőssé tették az egészet. De a miénk tényleg vidámabb volt, azt hiszem, vagyis inkább azt mondanám, hogy voltak nagyon szép dolgaink, és általánosan az látszott, hogy nem mozdulnak, nem éreznek rá a lakók.